A vízzel végzett gyógykezelések két legnagyobb alakja, Kneipp és Priessnitz önmagában soha nem javasolta a meleg vizes fürdőzést. Mindkettejük módszere a hideg víz alkalmazására épült.
Amennyiben azt mondjuk, hogy fürdőgyógyászat, vagy vízgyógyászat, akkor a legtöbbünknek egy gőzölgő vizű gyógyvizes medence ugrik be. Üldögélés a jó meleg, akár 36-38 Celsius-fokos vizű medencében… Nos, a vizes gyógykezelések atyjai ezt eredetileg nem egészen így képzelték el.
A vízzel végzett gyógyászati kezelések az 1800-as években váltak Európa-szerte rendkívül népszerűvé. Ez döntően két embernek köszönhető, az egyikük az osztrák Vincenz Priessnitz, a másikuk egy német katolikus pap, Sebastian Kneipp.
Utóbbi neve a fürdők „Kneipp-taposójáról” lehet ismerős, amikor egy sekély vizű, – olykor kavicsos – medencében kell körbe-körbe járkálni. Ha Priessnitz neve elsőre nem ismerős, akkor így mondjuk: priznic. Ez talán már többeknek rémlik. Igen, a lázas betegeknél alkalmazott hideg vizes borogatásos megoldás, a priznic, az ő nevének a magyaros kiejtéséből ered.
Ami közös volt Priessnitz-ben és Kneippben, hogy önmagában a meleg vízzel végzett gyógyászati kezelésekben nem hittek. A hideg vizet viszont annál inkább dicsőítették. Ez mindkettejüknél a saját tapasztalatukból eredt.
Kneipp a TBC-jét kúrálta ki hideg (sőt jeges) vizes fürdőzéssel. Priessnitz pedig a kamaszkorában szerzett súlyos sérülését gyógyította meg hideg vizes borogatásokkal. Ennek megfelelően az általuk kidolgozott kúrák is a hideg víz alkalmazása köré épültek.
Kneipp módszere légkúrából, diétából és napozásból is állt. A vízkezelések pedig döntően váltófürdőket jelentettek. Egy meghatározott időt kellett például meleg vizes kádban eltölteni, majd átszállni egy hideg vizes kádba. Viszont Kneipp esetében a meleg vizes kád hőfoka is csak 26-28 Celsius-fok volt, esetleg idősebbeknél tartotta elképzelhetőnek a 30 Celsius-fokot.
Létezett olyan kúrája, amiben akár 33-35 Celsius-fokra is fel lehetett melegíteni a kád vizét, de utána rögtön egy percnyi jéghideg vizes zuhany következett, majd ezt kellett háromszor ismételni. Kneipp nem tartotta hatékonynak önmagában a meleg vizes fürdőzést, mert az szerinte nem edzette a testet. Akik nem akartak egy teli kád hideg vízbe befeküdni, azoknak opcióként azt javasolta, hogy a vállukon és a hátukon csurgassanak le hideg vizet.
Priessnitz egy hideg vizes gyógyintézetet is létrehozott, ahol többhetes kúrákra fizethették be magukat a betegek. A gyógyintézet napirendje mondjuk inkább valamiféle kiképzőközpontot idézett. A pácienseket hajnalban keltették, előbb izzasztották őket, majd hideg vizes leöntések következtek a szabadban (még télen is). A nap során pedig szükség esetén ülőfürdőt, lábfürdőt, fejfürdőt is végeztek, de ezeknél is szigorúan hideg vizet használtak.