Kénes gyógyvíz: ez a csúcs

Kénes gyógyvíz Mezőkövesd

Most megtudhatja, hogy melyik hazai gyógyfürdő vize tartalmazza a legtöbb ként. Valamint azt is, hogy mi a jó a kénben.

Magyarországon jó néhány kénes gyógyvíz található, ráadásul szinte az ország minden részén van ilyen fürdő – Kapuvártól kezdve Budapesten át Bogácsig. Kénesnek egyébként azok a vizek számítanak, amelyeknek szulfidion-tartalma meghaladja a literenkénti 1 milligrammot.

A kénes gyógyvizek között viszont van egy, amelynek kiemelkedik a kéntartalma a többi kénes társa közül. A különböző források – a mintavétel idejétől függően – más-más értéket jelölnek meg, általában 14,6 és 15,5 mg/liter körüli kéntartalmat emlegetnek ennél a gyógyvíznél.

A mezőkövesdi Zsóry Gyógyfürdőről van szó, ami az ország legmagasabb kéntartalmú vizével büszkélkedhet. Aki járt már Hévízen, vagy Zalakaroson, az biztosan emlékszik arra, hogy a gyógyfürdő környékén is mennyire érezni a kén szagát/illatát (kinek mi), pedig ezeken a helyeken “csak” 3-4 mg/liter körül alakul a szulfidion-tartalom, a mezőkövesdi vízben ennek közel a négy-ötszöröse van. Még a balfi gyógyvíz 13 mg/literes értéke áll hozzá a legközelebb.

Azt azért meg kell jegyezni, hogy akadnak, akik allergiásak a kénre. Akik viszont nem, azok csupa előnyös hatását élvezhetik a kénes termálvizeknek. Ezek között elsőként kell említeni a gyulladáscsökkentő tulajdonságát, ami igazán hatékony lehet az ízületi betegségeknél (de nem olyankor, amikor aktív a gyulladásos állapot).

A kén értágító hatással rendelkezik, így csökkenti a vérnyomást, élénkíti a légzést, a kénes fürdő segít leküzdeni a fáradtságot, legyen szó akár fizikai, akár szellemi kimerültségről. S a tapasztalatok szerint némelyik bőrbetegség esetén is kedvező hatású lehet.

A kénes fürdőzés azért is nagyon hatékony, mert a kén a bőrön, és belélegezve a tüdőn keresztül is könnyen bejut a véráramba (jobb mint egy termálvizes orrspray). Egyes kénes fürdőkben – Mezőkövesden mondjuk pont nem – ivókúrákhoz is ajánlják a kénes vizet (emésztést javító, vérnyomás- és vércukorszint csökkentő tulajdonsága miatt szoktak egyes kénes vizeket ivókúra formájában is fogyasztani). A Zsóry Gyógyfürdőhöz visszatérve: akár családok számára is jó választásnak bizonyulhat, hiszen nem kizárólag gyógyvizes medencékből áll a fürdő választéka.

A nyári szezonban, amikor teljes kapacitással üzemel a létesítmény, akkor összesen 22 medence áll a vendégek rendelkezésére, köztük hullámmedence, kültéri és beltéri gyermekpancsoló is. Sőt, már csúszdapark is.

Sokáig azonban a téli szezonban inkább a gyógyászati profil dominált. Ebben hozott változást, hogy néhány éve átadtak egy fedett, egész évben üzemelő élményfürdőt. Itt beltéri csúszdák, pezsgőmedence, sodrófolyosós medence és még egy kisebb hullámmedence is működik, ráadásul ehhez a részleghez kapcsolódik a felújított fedett uszoda is.