Mi az iszapfürdőzés hatása?

iszapfürdő

Különösebben nem bizalomgerjesztő a barna masszában való dagonyázás, talán ezért is van az, hogy nem túl elterjedt az iszapfürdőzés. Pedig az iszapfürdős kezelések egyesítik a gyógyvíz és az iszap kedvező hatását.

A tavak, folyók, gyógyforrások iszapját már régóta használják gyógyászati kezelésekhez. Olyannyira, hogy egy időben még a balatoni iszapnak is gyógyhatást tulajdonítottak (sőt, sokan a mai napig esküsznek arra, hogy kedvező hatása van). Az iszap legismertebb gyógyászati alkalmazásának az iszappakolás, vagy más néven iszapgöngyölés számít. Ennek során a felfőzött iszapot pakolás formájában helyezik a testre, vagy egyes testrészekre.

Van azonban az iszapnak egy másik gyógyászati jellegű alkalmazása is, ami viszont nem túlzottan elterjedt, ez pedig az iszapfürdős kezelés. Régi módszerről van szó, Magyarországon az 1800-as évek közepén alkalmaztál először, hozzánk pedig olasz és német közvetítéssel jutott el.

Az iszapfürdős kezelés elvileg alkalmazható iszapos tóban, ahogy például az olaszországi Vulcano szigeten mind a mai napig használják. Illetve Magyarországon, a Hévízi-tóban is kialakítottak egy iszapfürdőzésre alkalmas részt. A legtöbb esetben azonban kádfürdős kezelésről van szó. A kezelésekhez az iszapot vízzel – a hazai fürdőkben jellemzően gyógyvízzel – keverik össze és ebben kell eltölteni nagyjából 20 percet.

A kádfürdős iszapkezeléseknél a víz melegebb, akár 40 Celsius-fokos is lehet. Viszont ezt nem érezni ennyire forrónak, ugyanis az iszapfürdő esetében körülbelül 3 Celsius-fokkal melegebb vizet viselnek el a betegek, mint egy „normál” vizes kádfürdőnél. Ennek oka az, hogy az iszap rossz hővezető és lassú a hőátadása. Ezért van egyébként az is, hogy az iszappakolások esetében sem érezni zavaróan melegnek a 40 Celsius-fok feletti iszapot.

Az iszapfürdők hatása nagyon hasonló a gyógyvizes fürdőkéhez. Azaz mozgásszervi betegségeknél, balesetek utókezelésénél, egyes nőgyógyászati betegségeknél, illetve bőrproblémák esetében szokták javasolni, amúgy főleg az utóbbiaknál lehet igen kedvező hatása az iszapos fürdőnek.

Azt ugyanakkor meg kell jegyezni, hogy hiába alkalmazzák már nálunk is az 1800-as évek óta, különösebben nem terjedt el. Mutatóba találni néhány hazai gyógyfürdőt, ahol az elérhető kezelések között szerepel.

Ennek több oka is lehet. Ezek közé tartozik, hogy az iszapos kádfürdő látványa azért nem túl hívogató. Egy vizes kádfürdőhöz képest az iszapos víz kezelése, tisztítása a gyógyfürdők részéről is macerásabb, így nem csodáljuk, hogy nem ez áll – finoman szólva – a kínálatuk homlokterében. Továbbá annak is nagy szerepe van az iszapfürdős kezelések visszafogott népszerűségében, hogy az iszappakolással ellentétben az egészségbiztosító ehhez nem ad támogatást, azaz minden esetben a kezelés teljes árát ki kell fizetni.

Fotó: (Vulcano) Flickr/Cristian Viarisio